Lassan és szinte észrevétlenül lopakodott be a mai társadalmi köztudatba az ökológia. Ebben a tudományban összesűrűsödik mindaz, amit a természeti jelenségek összefüggéseiről tudunk: a talajélettantól kezdve a meteorológiai viszonyokig, az állatok szokásaitól kezdve a kétlábú állat, az ember környezetet rongáló, és a természetet helyreállítani szándékozó munkálkodásáig minden. A különböző kultúrák képzeteiben a természet, a Föld egyaránt óriási jelentőséggel bír. Felismerték, mennyire fontos, hogy a természet részeként az ember alkalmazkodni tudjon környezetéhez, de azt is, hogy hatása van mindarra, ami körülveszi, és ezért felelősséggel tartozik. Vallási szokások, mitikus leírások tanúskodnak erről. Az ember etikájához hozzátartozik, hogy a környezetében se tegyen kárt.

Jelentős változáson ment keresztül az európai kultúra az ipari civilizáció és a világkereskedelem létrejöttével. Egyre inkább elhalványult az ember felelőssége környezete iránt, és ennek drámai következményeire már a 20. század eleje óta felhívják a figyelmet a tudósok és a felelősséggel élő művészek, politikusok és mindennapi emberek egyaránt.

A természeti élőhelyek csökkenése, a levegő, a talaj és a víz elszennyezése és más ökológiai jelenségek egyre inkább felhívják a figyelmet arra, hogy közösen, nemzetközi összefogással tudjuk csak megvédeni bolygónkat a súlyos pusztulástól, amely az emberiségre nézve is beláthatatlan következményekkel járhat.

Szükség van tehát arra, hogy visszatanuljuk vagy inkább egy új szinten más eszközökkel újra létrehozzuk a felelős cselekvés paradigmáját. Ennek egyik első és nélkülözhetetlen lépése a személyes felelősség kialakulása az emberek nagy tömegeiben. Ugyanilyen fontos az emberiség életét döntően befolyásoló érdekcsoportok, döntéshozók, politikusok számára lehetőséget teremteni gondolkodásuk ökológiai nézőponttal való bővítésére.

Az ökopszichológia módszertanával gazdagodhat ebben az irányban tapasztalatunk élmények segítségével, valamint a belátás által is támogatva segít eljutni oda, hogy minden egyes ember felismerje saját természeti oldalát. Meg kell értenünk, hogy a természet pusztítása egyenlő önmagunk pusztításával. Fel kell, hogy ébredjen bennünk a vágy arra, hogy unokáinkra egy gazdag és szépséges Földet hagyjunk.