Az önismereti munka középpontjában egyrészt a testi-lelki egyensúly kialakítása és megtartása, másrészt a lelki fejlődés elve áll. Egy-egy életszakaszunkban képesek vagyunk felépíteni, kialakítani új szokásokat, készségeket, ezeket begyakoroljuk, és a mindennapi életben egyre inkább kompetensek leszünk, alkotó módon használjuk újonnan szerzett készségeinket. Ám a szakasz vége felé elkövetkezik a telítődés, lassan unalmasnak és beszűkültnek érezzük lehetőségeinket, és szükségszerűvé válik, hogy egy újabb fejlődési szakaszba lépjünk. Ha túlságosan félünk a változásoktól, határainkat megkeményítjük, nehezen fogadunk be új dolgokat, a változás nem tud elég gördülékenyen bekövetkezni. Tüneteink, problémáink ilyenkor abból fakadnak, hogy életünk bemerevedik, viselkedésünk hatóköre leszűkül, ezt pedig gyakran szorongás kíséri. Az önismereti munka célja a merevség oldása, a változással kapcsolatos érzelmek megfogalmazása, lereagálása, mely során a segítő támaszt nyújt ahhoz, hogy a kliens el merje engedni a megszokott korlátokat.

A változásoktól sokszor félünk, és ennek van némi alapja. Megszokott egyensúlyi állapotunkból ki kell mozdulnunk, és ez kaotikus folyamat, egyensúlyunkat veszíthetjük. Sajnáljuk mindazt, amit meghaladunk, amit el kell veszítenünk, és néha tartunk attól, ami majd be fog következni. Az önismereti munka célja ilyenkor az, hogy felismerhetővé tegye a kaotikus folyamatokat, és a segítő végigkísérje a klienst a változás nehéz szakaszain.

A változás erőteljes folyamata után a világ új területét ismeri meg az ember, nyitottnak és befogadónak kell lennie arra, hogy amit még nem ismer, nem tud, azt ne utasítsa el, hanem ismerkedjen, gyakoroljon, tanuljon. Így van ez az új élethelyzetek begyakorlásával vagy új érzelmi attitűd kialakításával. Az önismereti munka célja ilyenkor a támasznyújtás, az inspirálás és a korábbi életszakaszból fennmaradt, az alkalmazkodást már nem segítő érzelmi hozzáállás feloldása.

Az önismereti munka során nem ritkán bukkanunk mélyen eltemetett lelki traumákra, melyeknek hatása a mai napig sincsen feldolgozva. Ezekben a szakaszokban különösen óvatosan és együttérzéssel kell dolgoznunk, és a segítő feladata itt támogatást, útmutatást nyújtani ahhoz, hogy a kliens hajlandó és képes legyen sebeit felfedezni és begyógyítani.

Gyakran fogalmazzák meg az emberek a változással kapcsolatos nehézségeiket úgy, hogy problémájuk van a párkapcsolatukban, vagy a szülőktől való függetlenedés megy nehezen, vagy nem tudnak beilleszkedni egy új csapatba a munkahelyen. Ilyenkor maga a kapcsolat válik a segítő munka központi témájává: kapcsolatainkban élünk, kapcsolataink jelentősen befolyásolják életünk minden területét. Úgy is mondhatnánk, hogy az ember nem tud független lenni a kapcsolataitól, ami semmiképpen sem azt jelenti, hogy függőségben élünk. Éppúgy nem mondjuk azt, hogy függ az életünk a levegőtől vagy a táplálkozástól, ugyanilyen értelemben nem tudunk kiegyensúlyozott életet élni kapcsolatok nélkül. Az egymáshoz való alkalmazkodásban éppúgy változás áll be fejlődésünk során, mint az élet más területein, így a kapcsolati szféra messzemenően alkalmas arra, hogy ebben a tárgykörben vizsgálódva egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessünk.