Pszichoterápiás sajátélményű csoport, fél éves terápiás folyamatban.

Időpont: 2016 ősz

A hétvégi csoporton megismerkedünk a születés alapvető tényeivel, amilyen szemszögből a pici baba tapasztalja azokat. Majd imaginációs és test-munka gyakorlatok segítségével közelítünk saját szubjektív élményeinkhez. Nem alkalmazunk hipnózist vagy más szuggesztív módszert, hogy mindenki saját belső állapotának megfelelő módon tudjon felidézni és megérteni annyi emléket, amennyinek feldolgozására készen áll. A csoport harmadik fontos része az átélt élmények feldolgozása, hiszen e nélkül nem is beszélhetünk önismeretről. Ennek fontos eszközei az élmények leírása és lerajzolása, valamint a megosztás.

Néhány előzetes gondolat a csoporthoz:

  • A születés életünk első nagy problémája, melyet meg kell oldanunk. A magzati lét már nem folytatható, nagyobb térre, más feltételekre van szükségünk, hogy tovább fejlődhessünk. Így életünk első nagy változása egyúttal a születés, mely minden későbbi probléma megoldás alapmintázatává is válik. Azt tanuljuk meg, hogyan kell megváltozni, illetve hogyan lehet egy problémát megoldani. Életünk menetében azután számtalan esemény adódik, amikor ez a minta pereg le, ismétlődik a folyamat.

  • Ezért van nagy jelentősége a születési trauma pszichoterápiás, célirányos korrekciójának. Éppen a változásra való nyitottságot segít kialakítani, felismerni az élet alapjait, mely ott szunnyad az értelem határai mögött, és csak szellemi belátással, valamint hatékony eszközökkel tárható fel. Amikor valaki átmegy ezen a csodálatos folyamaton, visszatér születéséhez, felismeri és elkezdi feldolgozni a hatását, valósággal újjászületik.

  • A születés az élet alapvető kötődésének, az anya, az apa és az újszülött kisbaba egymás iránti elkötelezett szeretetének a megalapozása. Ebben kiemelkedő szerepe van a születés alatt az együttműködésnek és a születés után közösen megélt intim hangulatú óráknak.

  • A születés az édesanya és az édesapa számára is rendkívüli történés. Akik ezt közvetlenül átélik, azoknak így vagy úgy fontos emlékké válik. A szülés prevenciójához ezért az egyik fontos lehetőség a szülők saját születési élményének feldolgozása. Így az anya és az apa érzelmileg kevésbé van lekötve saját születésének érzelmi maradványaival. Figyelmüket, érzelmi odafordulásukat sokkal nagyobb mértékben tudják gyermekük szükségleteire irányítani, és ezáltal csökkentik  születési traumáját.

A csoport előtt egy első beszélgetést folytatunk az új jelentkezőkkel. A csoport után még hosszabb ideig, akár hónapokig zajlik az „emésztés”. Ennek során újabb emlékek bukkanhatnak fel, és megtörténhet, hogy mindez érzelmileg igénybe vesz minket. Ez természetes következmény, melyről tudomást kell vennünk, időt kell ráfordítanunk. A tréninget követően egy hónappal csoportmegbeszélést tartunk a tréningen átélt élmények utógondozása céljából.
A részvétel olyanok számára javasolt, akik vállalják, hogy a csoport után még fél évig konzultatív vagy terápiás kapcsolatban maradnak a Kheiron Központ munkatársaival.

Gyakorlati tudnivalók

Időtartama:
péntek     17-22 óráig
szombat    10-23 óráig
vasárnap   10-22 óráig
A megadott befejezés tájékoztató jellegű, nem pontos időpont!

Helyszín: Kheiron Központ

Résztvevők: A csoport létszáma max. 12 fő.

Laikus segítők:
A tréningen részt vehetnek laikus segítőként néhányan azok közül, akik korábban már elvégezték a csoportot. A részvétel célja a többi résztvevő segítése, valamint a folyamat tudatosítása és az átéltek elmélyítése. Az ő számukra ingyenes a részvétel.

Csoportvezetők:
A csoportot vezeti Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta két asszisztenssel.

Hozzunk magunkkal:
– Puha, könnyű ruhát, melyben könnyen mozgunk,
– Füzetet, írószert,
– Ha van kedvenc takarónk vagy kispárnánk
– Könnyű ennivalót (esetleg ebédet is) mindkét napra.

Javasoljuk, hogy a csoportot követő héten minél kevesebb plusz elfoglaltságod legyen, semmi komoly munkát ne végezz. Ha teheted, vegyél ki egy-két nap szabadságot. Az egész hétvégén kerüld a szeszesital vagy kábító anyagok fogyasztását, a nehéz ételeket és az éjszakázást. Fogyassz viszont több folyadékot.

A tanfolyam díja: 49.000.- Ft, ami tartalmazza az első interjú díját is. A jelentkezést 15.000 Ft előleg befizetésével fogadjuk el.

Bővebb információ, jelentkezés a Kheiron Központ elérhetőségein.