FORDULAT AZ ÉLETKÖZÉPEN
sajátélményű önismereti csoport 2023.10.28. szombat 9-18 óra között
Az ÉLETKÖZÉP olyan időszaka az életünknek, amelyben mintha hegytetőről szemlélnénk a kilátást: egyik oldalon látjuk a múltban idáig vezető utat – ugyanakkor szemünk előtt feltárul az ösvény hegytetőről lassan lefelé induló szakasza is. Ez a jövőben még sok lehetőséget tartogat, ám valahol a messzeségben halványan már az utunk vége is felsejlik…
Sokunk életébe ez a perspektíva komoly változást hoz, és az átfordulás legtöbbször nem zökkenőmentes. A belső változásokat a családi-kapcsolati tér átrendeződéséből vagy az idősödés testi jeleiből adódó, nehezen kezelhető külső változások is kísérhetik. Mindezek hatására eddigi identitásunk megrendülhet, élet-egyensúlyunk felborulhat, és ezt krízisként élhetjük meg.
- Talán azt kutatjuk, hogy mit tartogathat még számunkra az élet.
- Talán az foglalkoztat, hogy mi ennek az “egésznek” az értelme.
- Az is lehet, hogy szeretnénk elmélyíteni önismeretünket, és újra fogalmazni a választ arra a kérdésre, hogy “ki vagyok én”?
Ez a csoport azoknak szól, akik úgy érzik, hogy szeretnék tudatossággal és odafigyeléssel megélni az életközép időszaka által kínált megújulás lehetőségét.
A munka során tematikus beszélgetéssel, a relaxáció, imagináció segítségével, valamint a művészetterápia eszköztárát is alkalmazva kapcsolódunk az érzéseinkkel.
Gyakorlati tudnivalók:
A csoportot Tolnay Katalin (mentálhigiénés segítő szakember, transzperszonális terapeuta) és Bach Beatrix Regina (mentálhigiénés segítő szakember, művészetterapeuta) vezetik.
A csoport létszáma: 8-12 fő
Részvételi díj: 24.000 Ft
Helyszín: Budapest, VI. ker. Vörösmarty u. 46. 2. emelet 14. (14-es kapucsengő)
Időpont: 2023. október 28. szombat 9.00-18.00 óra között
Jelentkezés 12.000 Ft előleg utalásával és a jelentkezési űrlap visszaküldésével válik véglegessé: EZEN AZ ŰRLAPON
Az űrlapon feltüntetett adatok alapján az utalásról számla készül.
A csoporttal kapcsolatos bővebb információkról a résztvevőknek levelet küldünk.
További információ az eletkozepfordulat@gmail.com címen.